Egyetemi tananyag lesz a bűnmegelőzés

Kilenc egyetem, a Magyar Rektori Konferencia valamint a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, Dr. Hatala József írták alá azt az együttműködési megállapodást, melynek következtében a bűnmegelőzés minden eddiginél hangsúlyosabban jelenhet meg a felsőoktatásban és elsősorban a tanárképzésben.

A Bűnmegelőzés az iskolában c. tantárgy célja, hogy a hallgatókat felkészítse bűnmegelőzési foglalkozások és osztályfőnöki órák tartására, felkészítse a leendő pedagógusokat arra, hogy milyen probléma esetén kiktől kérhetnek segítséget, hová irányíthatják a gondokkal küzdő diákokat. A kurzus elvégzésével olyan elméleti és gyakorlati ismereteket sajátíthatnak el a leendő tanárok, amelyek által az elkövetővé és áldozattá válás témájában önállóan tudnak majd órát tartani, és a gyakorlatközpontú képzés során személyes tapasztalatot szerezhetnek a konstruktív pedagógiai módszereket alkalmazásában is. Megismerik a szükséges jogi fogalmakat, valamint az áldozattá és az elkövetővé válás leggyakoribb módjait. A tanárjelöltek, akik gyakorlati jegyet szereznek a tárgyból, képesek lesznek csoportfeladatokat szervezni és lebonyolítani. Meg tudják tervezni egy osztály bűnmegelőzési oktatását.

alairas

 

Az együttműködési megállapodást a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács, a Pécsi Tudományegyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Gál Ferenc Főiskola, a Neumann János Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, az Eszterházy Károly Egyetem, a Károli Gáspár Református Egyetem, a Nyíregyházi Egyetem, a Széchenyi István Egyetem és a Magyar Rektori Konferencia képviselői írták alá.

Címkék