2021. május 27.
delmagyar.hu

A gyermekvédelemmel és az áldozatsegítéssel is foglalkozik még az egyik idei ülésén a most megalakult Csongrád-Csanád Megyei Bűnmegelőzési Tanács. A testületnek szinte minden szervezet és intézmény tagja lett a Vadasparkon keresztül a kormányhivatalon át egészen a rendőr-főkapitányságig, tudósít rólunk a delmagyar.hu.

2021. május 27.
MBT_cscsmbt

Borsod-Abaúj-Zemplén és Baranya megye után Csongrád-Csanád megye is csatlakozott a megyei bűnmegelőzési hálózatához.

 

A Kormány 2011-ben hozta létre a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsot, amelynek titkársági feladatait a Belügyminisztérium Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács Titkársága látja el. A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács a kormány javaslattevő, véleményező szerve, amelynek munkájában a büntetőpolitikáért és a bűnmegelőzésért felelős minisztériumok, közigazgatási szervek,… Tovább »

2021. május 27.
veol

Kerékpárosszerviz- és regisztrációs oszlopot adott át Garamvölgyi László dandártábornok, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (NBT) kommunikációs igazgatója és Balassa Dániel, Szigliget polgármestere a helybeli Cifratanya előtti kerékpáros pihenőhelynél pénteken, amit a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság (VMRFK) kezdeményezett és az NBT támogatott - tudósít rólunk a veol.hu.

 

 

2021. május 31.
hevizgyork

Diákoknak szóló jobb agyféltekes rajzkurzusok és bűnmegelőzési előadások megtartása mellett a Hévizgyörki Petőfi Sándor Általános iskola tetőtere is megújult. A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által támogatott projekt megvalósulása példaértékűen széles körű szakmai összefogás eredménye.

 

A projekt célja, hogy modern, XXI. századi eszközök és ismeretek segítségével vértezzék fel a fiatalokat azzal a szükséges tudással, melynek birtokában sikeresen előzhetik meg, hogy bűncselekmények… Tovább »

2021. június 03.
volan_nbt

With shared workshops, trainings, and conferences VOLÁNBUSZ and the NBT aim for a shared goal: a safer environment for the passengers, the bus drivers, and for everyone who are waiting in a bus stop all around the country. In april the 15th  Mr Zoltán Pafféri the President and CEO of Volánbusz Zrt. and Mr. József Hatala, president of the National Crime Prevention Council signed a Cooperation Agreement on this matter. 

Mr Zoltán Pafféri emphasized choosing VOLÁNBUSZ as an alternative traveling option is still the safest in Hungary. Although atrocities in the bus… Tovább »

2021. június 03.
competitions_2021

The National Crime Prevention Council invited entries for two competitions: name as “Online-ból JELES!” and “Mutasd Magad!” Both competitions were announced at the Hungarian Crime Prevention Day, April the 12th. 

Online-ból JELES!” (transcripted to english as A+ for online!) was a country wide competition, where students, parents, and also colleges could nominate the most efficient, and the best  teachers from the local primary and highschool. The whole campaign was all… Tovább »

2021. június 04.
due_3

The National Society of Student and Youth Journalist and the National Crime Prevention Council held their first Big Crime Prevention Quiz in a virtual studio due to the pandemic state in the country. With two age groups and more than 17.000 filled quiz the event was a great success.

In the 14-18 category winner was Bálint Gábriel, and the 19-22 category winner was Török Bertram. The prizes were given by Edit Gratzer-Sövényházy, The National Crime Prevention Council’s Head of Department, and István Kecskés, the president of DUE with the vice president of DUE, dr… Tovább »

2021. június 04.
bikesafe_2

Two new multifunctional service spots were given to the cyclist community around the Lake Balaton, one in Gyenesdiás and one in Balatonfűzfő. The service spots were emerged thanks to the broad cooperation of the National Crime Prevention Council and the County Police Headquarter of Veszprém.

The service spots include tools, a hand pump, and many tips on how to keep your bike in a good condition for the sake of your own and for everyone else's safety. The aim is to eventually create more service spots for the cycling community around the Lake Balaton and the… Tovább »

2021. június 07.
cscsmbt

On May 26th 2021, the Csongrád-Csanád County Crime Prevention Council was founded in Szeged. With Csongrád-Csanád, Baranya and Borsod-Abaúj-Zemplén counties there are now three Crime Prevention Councils functioning in a county level in the country. Mr. József Hatala was elected as president, and László Kiss-Rigó and Ms. Tünde Juhász as co-presidents by the council. The county council's main aims are to protect the youth from crimes and to prevent the act of crime with campaigns, courses, as well as sharing knowledge and giving insight into the consequences of crimes in our society.

Tovább »
2021. június 07.
hevizgyork

A complex campaign with remarkable achievements was accomplished at Hévízgyörk thanks to the subsidy of the National Crime Prevention Council.

The project also covered a program about the "drawing on the right side of the brain" campaign which also includes many courses enhancing creativity and artistic confidence in youth communities. The campaign of Hévízgyörk also included a lecture series about crime prevention. As a part of the successful campaign the Hévízgyörki Petőfi Sándor Primary School’s roof level was not just renovated but also… Tovább »