
A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács „A zene az kell, hogy ne vesszünk el!” című programja a gyermekvédelmi intézményekben nevelkedő, hátrányos helyzetű fiataloknak ad lehetőséget a szabadidő hasznos eltöltéséhez. A programot 2014-ben dolgozta ki a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya, amely azóta mátészalkai és a tiszadobi és nyírbogáti gyermekotthonokban futott sikerrel.
A zenei képzés megjelenése az otthonokban számos pozitív változást hozott. A közös muzsikálás tehetségfejlesztő, közösségformáló és személyiségfejlesztő hatása mindenütt megjelent.… Tovább »

Az emberkereskedelem elleni küzdelem európai napjára készülve (október 18.) az Európai Bűnmegelőzési Hálózat (EUCPN) és a tagállamokat képviselő bűnmegelőzési szervek, valamint azok nemzeti partnerei egy figyelemfelhívó kampánnyal szeretnének segíteni a bajba került személyeknek a nemzeti segélyhívó, valamint a segítségnyújtás lehetőségeinek ismertetésével.
Az emberkereskedelem az emberi jogok egyik legsúlyosabb megsértése, az alapvető jogok és… Tovább »

A „betört ablak”-elv szerint, ahol elkezdődik a környezet pusztulása, ott csakhamar felüti fejét a bűnözés is. Az elhanyagolt közterek azt a látszatot keltik, hogy az adott terület „senkié”. Ha nem teszünk semmit, akkor a terület romlásával megváltozik az odalátogatók összetétele is. Egy gazos, poros park, törött padokkal nem vonzó a családok számára, őket lassan felváltják a csavargók, kétes alakok, amivel egy-egy utcarész vagy füves terület sorsa hosszú időre eldőlhet. A biztonságérzet drasztikus romlásnak indulhat a környéken, ami további romláshoz vezet. Akár az… Tovább »
A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács Titkársága „Bűnmegelőzési Ötletpályázatot” hirdet, amelynek célja, hogy a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégiával összhangban a legjobbnak ítélt bűnmegelőzési gyakorlatokat vagy újszerű módszereket megismerje és támogassa. Pályázati beadási határidő: 2019. december 3. - 12:00
Bűnmegelőzési témájú projektötletet 4 kategóriában lehet benyújtani:
I. Innovatív, újszerű módszerek, gyakorlatok, megoldások… Tovább »

Részvételi és Játékszabályzat a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács és a Cartoon Network csatorna közös, az iskolai erőszak megelőzését célzó „AKI VER, AZ NEM HAVER” elnevezésű kampányához tartozó nyereményjátékhoz.
Pályázati időszak: 2019. november 5. – november 24.
Pályázati feltételek: … Tovább »
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a BM-20-P kódszámú felhívás bűnmegelőzési projektötletek beadására a BM Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerben (EPER) 2019. november 21-én (csütörtökön) 23:59 órakor (éjfélkor) - tekintettel a beérkezett támogatási igényekre - lezárul. Határidőben benyújtottnak minősül az a projektötlet, amely az EPER-ben véglegesítésre került.
A projektek beadásával kapcsolatban érdeklődni telefonon, hétfőtől péntekig 9-12 óra között a 06-1-462-7564 vagy a 06-1-462-7576 számokon lehet. Megértésüket és együttműködésüket köszönjük!
A… Tovább »
Köszönjük a részvételt minden osztálynak, minden iskolának, amely úgy döntött, beszáll a játékos tanulásba, és időt szánt erre a fontos témára!
A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács és a Cartoon Network csatorna közös játékában az alábbi osztályok részesültek jutalomban:
Influencerek részvételével zajló osztályfőnöki órát és közös videó forgatást nyert:
1. Kerepesi Széchenyi István Ált isk. 6. c. osztály
2. Ferencvárosi Sportiskola 6.a
Budapest
3. … Tovább »
A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács Titkársága 2019. november 4-én felhívást tett közzé Bűnmegelőzési Ötletpályázat benyújtására, amelyre összesen 58 darab projektötlet érkezett.
A projektötletek bírálata és a második forduló szóbeli meghallgatásai lezajlottak, ezek eredményeként az alábbi szervezetek részesülnek támogatásban összesen 130.000.000,- forint értékben.
Nyertes projektötletek


The National Crime Prevention Council’s ongoing musical project “A zene az kell, hogy ne vesszünk el” is aiming for disadvantaged young adults and orphans. The program was devised in 2014 by the County of Szabolcs-Szatmár-Bereg Police Crime Preventing Department. Since then, many Orphanages joined to the project from Mátészalka, Tiszadob and Nyírbogát too.
One of the most incredible things about music is its ability to bring people together. In a sense, music has the ability to form and even enhance a powerful community. Through the project’s… Tovább »

Together with the European countries we have launched a prevention campaign on trafficking in human beings on 17 October 2019, a day before the EU Anti-Trafficking Day.
Our main goals are to step up the fight against this crime by informing:
•(potential) victims that they could be or become a victim of THB
•victims of THB where they can find help, protection and information
•victims of THB that they have EU-wide rights: Assistance & support, Protection, Compensation, Human & labour rights, Reflection period & Residence rights and Reintegration