Itt a nyár, megmutatjuk, hogyan védd a zsebed!

A nyár a tömegrendezvények ideje, a tömegben pedig akadnak olyanok, akik gyors pénzszerzési lehetőséget látnak a figyelmetlen résztvevőkben. Az Európai Bűnmegelőzési Hálózat (EUCPN) a 2018-as Labdarúgó Világbajnokság kezdetéhez igazítva kommunikációs kampányt indít, amelyben a zsebtolvajok elleni védekezésre hívja fel a figyelmet. A Védd a zsebed! (#ProtectYourPocket) kampány a Belső Biztonsági Alap támogatásával valósul meg.

A kampány üzeneteit elsősorban három rövid animációs film közvetíti, amelyek nagy kivetítőkön és a közösségi médiában jelennek majd meg. A filmek, egy csipetnyi humorral, olyan helyzeteket mutatnak be, amelyekben a rajzolt főszereplők nagy tömegben állva nem figyelnek eléggé az értékeikre, ezért tolvajok áldozataivá válnak. A bűncselekmények, akárcsak a valóságban, a filmekben is nagy tömegben történnek meg: a szabadtéri kivetítők előtt meccset néző, tömegközlekedő, koncerteken és fesztiválokon szórakozó karakterek értékeit lopják el ugyancsak animált bűnözők kezei. A filmek ráirányítják a figyelmet arra, hogy az ilyen helyszínek és rendezvények igazi zsebtolvaj paradicsomok.

Melyek azok a technikák, amelyek csökkentik a kockázatot?

Védd a zsebed!

Az óvatosság sosem árt!

  • Tölts le egy telefon nyomkövetését célzó tracker alkalmazást, amely hasznos lehet lopás esetén
  • Mindig használj biztonsági kódot a telefonodba való belépéshez
  • Jelöld meg értékeidet, így nagyobb a valószínűsége annak, hogy visszakerül hozzád, miután a rendőrség rábukkan
  • Ne hordj magadnál nagy összegű készpénzt és használj bankkártya használati limitet
  • Ne tartsd egy helyen a bankkártyádat, készpénzedet

Figyelj arra, ami fontos neked!

  • Telefonodat és pénztárcádat ne hordd a nadrágod hátsó zsebében
  • Sose hagyd nyitva a táskád
  • Fesztiválon, tömegközlekedési eszközön tartsd a táskád magad előtt
  • Ne hordj magadnál túl sok ékszert vagy készpénzt
  • Csomagodat mindig tartsd magad mellett
  • Csomagodat soha ne hagyd magára a tömegközlekedési eszközökön
     

A ZSEBTOLVAJ


igyekszik elterelni a figyelmed, például:

  • útba igazítást kér
  • rád önti az italát
  • megkér, hogy vegyél fel valamit a földről

szándékosan neked ütközik:

  • tömegközlekedési eszközön
  • mozgólépcsőn
  • sorban állás közben

kihasználja a könnyű célpontokat:

  • a szék karfáján lógó táskát egy étteremben
  • a nyitott táskát, amelyből kilátszódik a telefon vagy pénztárca
  • a gazdátlan csomagot

Jelentsd a zsebtolvajlást a rendőrségen!

  • Ne gondold, hogy értelmetlen feljelentést tenni a rendőrségen
  • Ezzel megelőzhető lehet, hogy mások is a zsebtolvaj áldozatául essenek
  • A profi zsebtolvaj bandák elleni fellépéshez hasznos információkkal szolgálhat a rendőrök számára