ONLINE-BÓL JELES! - Pályázat a Bűnmegelőzés napja alkalmából
Az elmúlt időszakban sokan kényszerültünk arra, hogy otthonról tegyük a dolgunkat, tanuljunk, dolgozzunk. Mindenki próbált alkalmazkodni a helyzethez, ami nem volt könnyű. Az „Online-ból jeles” pályázattal szerettünk volna lehetőséget adni diákoknak, szülőknek, kollégáknak arra, hogy szavazhassanak azokra a pedagógusokra, akik olykor - erőn felül is - sokat tettek azért, hogy ne csak a tananyagot adják át maradéktalanul, hanem erősítsék diákjaik kitartását és egyben tartsák a közösséget, még ha csak az online térben tudnak is találkozni. A szavazás lezárult, nyerteseinket pedig az ígért sorsolás útján választottuk ki. A sorsolás alapján,
Bűnmegelőzési tréningeken való részvételi lehetőséget nyert:
Éberl Klára,
Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium
Kócsi Zsuzsanna,
Debreceni Lorantffy Zsuzsanna Általános Iskola
Sasvári Sarolta,
Pellérdi Általános Iskola Gyódi telephelye
RE-AKCIÓ elnevezésű látványos bűnmegelőzési bemutatót nyert iskolája számára:
Babicska Boglárka
Váci SZC Király Endre Technikum és Szakképző Iskola
Gratulálunk a nyerteseknek, ám ezzel nincs vége… ☺
Igazán öröm volt olvasni a sok-sok beérkezett nevezést, a kedves és olykor bizony megható sorokat, ezért úgy döntöttünk ezúttal néhány különdíjat is kiosztunk, melyeket szintén sorsolással döntöttünk el. Ők valamennyien szintén választhatnak képzési ajánlatainkból:
Külön díjazott pedagógus, aki a legtöbb szavazatot kapta:
Balogh Attila Gábor,
XVIII. kerületi Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Iskola
Külön díjazott pedagógus azok közül, akiket általános iskolás gyerekek neveztek a pályázatra:
Juhász Gábor,
Fekete István Általános Iskola
Külön díjazott pedagógus azok közül, akiket középiskolás diákok neveztek a pályázatra:
Miltner Tímea,
Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola
Külön díjazott pedagógus azok közül, akiket szülők neveztek a pályázatra:
Polgárdi Péter,
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Külön díjazott pedagógus azok közül, akiket kollégák neveztek a pályázatra:
Bobonkov-Huber Erika,
Martonvásári Beethoven Általános Iskola
Külön díjazott pedagógus azok közül, akiket szülői közösségek neveztek a pályázatra:
Tímárné Takács Eszter,
Győri Ménfőcsanaki Petőfi Sándor Általános Iskola
Külön díjazott pedagógusok azok közül, akiket tanító párosként, együtt neveztek a pályázatra:
Ladányi Mónika- Mezeyné Gasparics Viktória,
Izbégi Általános Iskola, Szentendre
És egy különleges különdíj annak az óvodásnak, akiről nem tudjuk milyen rendszerességgel, de feltűnt a testvére online óráin, és amikor a tanár bácsi őt is megkérdezte, tudta a választ! Sőt a „beöltözős napok” egyikén Minecraft embernek öltözött, és Attila bácsinak tetszett! Ráadásul a Kahoot játékban nem csak ő, de az egész család is részt vehetett. És most már nagyon várja az iskolát! ☺
A mesekönyvekből álló ajándékcsomagot kapja:
Markó Bálint,
Nagycsoportos óvodás, ősztől Piros iskolás!
(Aki Balogh Attila Gáborra, XVIII. kerületi Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Iskola tanárára adta le szavazatát.)
Kedves jelölők, ha jelöltjüket felfedezik a nyertesek között, kérjük, vegyék/vegyétek fel velünk a kapcsolatot újra, hogy egyeztethessünk az ajándékokról: sajto.nbt@bm.gov.hu
Köszönjük a részvételt mindenkinek! Minden jelölést küldőnek tudnia kell, hogy csodás pillanatokat éltünk át az indoklások olvasásakor.
Annyi szeretet, tisztelet és megbecsülés áradt az írásokból, hogy beleborzongtunk! Mindenki nyertes lett ebben a pályázatban, így arra gondoltunk valamennyi jelölt nevét megjelenítjük, hiszen minden elismerésünk az övék! Emellett mindenkinek szeretnénk egy kis meglepetéssel kedveskedni, melyet eljuttatunk az oktatási intézményekbe.
Külön köszönjük a közösségek építéséért fejlesztéséért kifejtett tevékenységüket, mely a gyerekek és fiatalok tekintetében a bűnmegelőzési célok megvalósításának is fontos eleme!
Az Online-ból jeles pályázatra jelölt tanár kollégák dicsőségfala név szerinti ABC sorrendbe rendezve:
Ancsa-Molnárné Nyerges Katalin,
Kiskunmajsai Arany János Általános Iskola
Anna Ujházi,
Kispesti Pannonia Általános Iskola
Aszòdiné Noémi,
Pestszentimrei Ady Endre Általános Iskola
Aszódiné Sánta Noémi,
Ady Endre Általános Iskola
Bacsúr Szilvia,
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola
Bajczárné Gyenes Erzsébet,
Salgótarjáni Madách Imre Gimnázium
Bakyné Oláh Éva,
Béri Balogh Ádám Általános Iskola
Balogh Attila Gábor,
XVIII. kerületi Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Iskola
Bánné Gaudi Éva,
Mezőtúri II. Rákóczi Ferenc Kéttannyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Bánóczki Edit,
Bácskai Általános iskola Tataházi Tagintézmény
Bardóczné Kocsis Erzsébet,
Nógrádsápi Fekete István Iskola
Barta Edit,
Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskola
Batáné Tóth Enikő,
Szolnoki Ének-zenei Kodály Zoltán Általános Iskola és Néptánc Alapfokú Művészeti Iskola
Bazsó László Attila,
Lázár Vilmos Általános Iskola
Békésiné Kerekes Kornélia,
Salgótarjáni Általános Iskola Beszterce Ltp-i Tagintézmény
Benkő Zsuzsa,
Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
Béres Gábor,
Szent István Sport Általános Iskola
Bertalan Erika,
Technikum és Kollégium rendészet és közszolgálat ágazat
Binnerné Árki Erzsébet,
Arany János Általános Iskola
Bíró Krisztina,
Gönczi Ferenc Gimnázium
Bíróné Bereczki Andrea,
Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Iskola
Bobonkov-Huber Erika,
Martonvásári Beethoven Általános Iskola
Bódi Csillát,
Bajza utcai általános iskola
Bondorné Hegyi Margit,
Martonvásári Beethoven Általános Iskola
Bordás Anna Mária,
Ady Endre Általános Iskola
Bordás Márta,
Debreceni Bocskai István Általános Iskola
Boros Mária,
Kvassay Jenő Általános Iskola
Borsiné Prepuk Erika,
Debreceni Lorantffy Zsuzsanna Általános Iskola
Bóta Edit,
Kvassay Jenő Általános Iskola
Bruszi Renáta,
Esztergomi Babits Mihály Általános Iskola
Bruszli Renáta,
Babits Mihály Általános Iskola
Budai Katalin,
Ráday Gedeon Általános Iskola
Budai Tünde,
Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
Buday Katalin,
Lisznyai u. Általános Iskola
Bura Ibolya,
XVIII. kerületi Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Iskola
Czeglédi Erika Anna,
Bácskai Általános Iskola Tataházi Tagintézménye
Csete Zoltánné,
II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola
Csontos Andrea,
Kosdi Arany János Általános Iskola
Csordás Róbert,
Zalaegerszegi Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
Csóti Marianna,
Technikum és Kollégium rendészet és közszolgálat ágazat
Csupor Katalin,
XVIII. kerületi Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Iskola
Debreczeniné Hegedűs Ágnes,
Abonyi Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola és AMI
Decsi Réka,
Losonci Téri általános Iskola
Doroszi Renáta,
Kispesti Vass Lajos Általános Iskola
dr. Dankáné Háry Ildikó,
Losonci Téri Ált. Iskola
Dr. Király Józsefné,
Karcagi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kiskulcsosi Általános Iskolai Tagintézmény
Dr. Mayer Virág,
Kispesti Vass Lajos Általános Iskola
Dr.Kupóné Gasztonyi Edit,
Zrínyi Miklós- Bolyai János Általános Iskola Bolyai János Tagintézménye
Éberl Klára,
Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium
Egyedné Bakó Ildikó,
Kàrpàti Jànos Àltalànos Iskola
Erdei-Nagy Erzsébet,
Kis Bálint Református Általános Iskola
Erdeiné Fakan Erika,
II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola
Fábián Ágnes,
Lónyai Utcai Református Gimnázium
Fabiny Katalin,
Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium
Fábri Ágnes,
XVIII. kerületi Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Iskola
Facskó Ágnes,
Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola
Fákiné Szalai Juditot,
Szent István Általános Iskola
Farczádi Bencze Tamás,
Deák Diák Általános Iskola
Farkas Ádám,
Hoboli Általános Iskola
Fazekas Mónika,
Lázár Ervin Általános Iskola
Fehér Zsuzsanna,
Batsányi János Gimnázium és Kollégium
Feketéné Kerekes-Kis Éva,
Lázár Vilmos Általános Iskola
Flick Szabina,
Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola
Fodor György,
Erkel Ferenc Gimnázium
Forgóné Várady Ildikó,
XVIII. kerületi Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Iskola
Földi Judit,
Losonci Téri Általános Iskola
Fülöpné Ámit Gabriella,
Salgótarjáni Besztere ltp-i Álltalános Iskola
Fürediné Herczku Mónika,
Arany János Általános Iskola
Füzesiné Kazinczi Zsuzsanna,
Salgótarjáni általános iskola Beszterce-lakótelepi tagiskolája
Gaál Zsuzsanna,
Oroszlányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola
Gál Attiláné Katica,
Örömhír Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Gáspár Józsefné,
Debreceni Lorantffy Zsuzsanna Általános Iskola
Gazsi Erika,
Pestszentimrei Ady Endre Általános Iskola
Gémesi Györgyi,
Szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Néptánc AMI
Godena Gábor,
Százhalombattai I. számú Általános Iskola,
Goják Melinda,
Szentlőrinc EGYMI
Gombos János Csaba,
Zeleméry László Átlalános Iskola
Gombos Tünde,
Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium
Gosztola-Rendek Fanni,
Vasadi Általános Iskola
Göbölyné Vincze Katalin,
XVIII. kerületi Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Iskola
Grauszman László,
Váci Juhász Gyula Általános iskola
Gulyás Marianna,
Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Gulyás Szilvia Babett,
Vasvári Pál Általános Iskola
Gurszky Gézáné,
Hunyadi Mátyás Általános Iskola
Győri Vizi Andrea,
Zrínyi Miklós Általános Iskola
Háda Judit,
Lázár Ervin Általános Iskola
Hadarits Gabriella,
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Hajdu Henrietta,
Encsencs- Penészlek- Nyírvasvári Általános Iskola Intézményvezetője
Halász Pálma,
Maarif Általános iskola és Gimnázium
Heffner Andrea,
Arany János Általános Iskola
Hegedűsné Juhász Krisztina,
Kőbányai Fekete István Általános Iskola
Hegedüsné Paholik Márta
Hegyháti Általános Iskola
Herbst Hajnalka,
Hegykői Általános Iskola
Herget Klára,
Abaligeti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Holczingerné Dr. Tolnay-Knefély Eszter,
Lisznyai Általános Iskola
Hollósi Ferenc,
Debreceni Lorantffy Zsuzsanna Általános Iskola
Holonka Ágnes,
XVIII. kerületi Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Iskola
Honfi Anita,
Siklósi Táncsics Mihály Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kanizsai Dorottya Általános Iskolája
Horvát Ádám Zsolt,
Kőbányai Szervátiusz Jenő Általános Iskola
Horváth Brigitta,
Karinthy Frigyes Gimnázium
Horváth Veronika,
Soproni Gárdonyi Géza Általános Iskola
Horváth Zoltán,
Ráday Gedeon Általános Iskola
Horvátné Makrai Márta,
Zrínyi Miklós - Bolyai János Általános Iskola Bolyai János Tagintézmény
Hugyecz Bernadett,
Lázár Vilmos Általános Iskola
Ivády Beáta,
III. András Általános Iskola
Iványi Miklósné Ildikó.
Lázár Ervin Általános Iskola
Jankovicsné Vizin Csilla,
Bácskai Általános Iskola Tataházi Tagintézménye
Jeszenszky János,
Lázár Vilmos Általános Iskola
Juhász Gàbor,
Nógrádsápi Fekete Istvàn Általános Iskola
Kállai Éva,
Lázár Ervin Általános Iskola
Katalin Budai,
Ráday Gedeon Általános Iskola
Kathi Noémi,
Csákváron az Esterházy Móric Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola
Katona Attiláné,
Kodály Zoltán Általános Iskola
Katsányi Éva,
Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Kecséné Varga Beáta,
Mezőtúri II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Kerékgyártó Éva,
Karacs Ferenc Gimnázium
Keresztesné Lengyel Erzsébet,
Arany János Általános Iskola
Keresztessy Györgyi,
Szihalmi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Kertészné Magyar Judit,
Zeleméry László Általános Iskola
Kesslerné Kis Ildikó,
Érdi szc Csonka János Műszaki Technikum
Keszeli Zoltánné,
Lázár Ervin Általános Iskola,
Keszi Tamásné Bea,
Győri Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola
Királyné Filemon Krisztina,
Martonvásári Beethoven Általános Iskola
Kis Erika,
Lázár Ervin Általános Iskola
Kisgyörgyné Dobos Imola,
Bálint Márton Általános Iskola és Középiskola
Kiss András,
Egri Balassi Bálint Általános Iskola
Kiszlingstein Éva,
Lázár Vilmos Általános Iskola
Knábné Lakatos Marianna,
XVIII. kerületi Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Iskola
Kócsi Zsuzsanna,
Debreceni Lorantffy Zsuzsanna Általános Iskola
Kocsisné Petre Zsuzsanna,
Park Utcai Katolikus Általános Iskola És Óvoda
Koiné Paróczi Stefánia,
Balassagyarmat Szabó Lőrincz Általános iskola
Kókainé Benedek Hajnalka,
Babits Mihály Általános Iskola
Kolarovszky-Vastagh Adrienn,
Váci SZC Király Endre Technikum és Szakképző Iskola
Konczné Laurel Kitti,
István Király Általános Iskola
Koplányi Marianna,
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola
Korek Károly Györgyné,
Szigetújfalui Móra Ferenc Általános Iskola
Kothencz Erzsébet,
Gedói Általános Iskola és AMI
Kovács Zsófia,
Lázár Vilmos Általános Iskola
Kovács Zsuzsanna,
A kiskunmajsai Arany János Általános Iskola
Kovácsné Balogh Gabriella Edit,
Zrínyi Miklós-Bolyai János Általános Iskola, Bolyai János Tagintézménye,
Krivács Erzsébet,
Nádasdladányi Nádasdy Ferenc Általános Iskola
Krizsánné Csontos Gyöngyi,
Lázár Ervin Általános Iskola
Kubi Judit,
Szent Miklós Görögkatolikus Iskola és Óvoda
Kulcsárné Jordán Ildikó,
Zrínyi Miklós Gimnázium
Kurilláné Kocza Erzsébet,
Sződligeti Gárdonyi Géza Általános Iskola
Kuti Zsuzsa,
Losonci Általános Iskola
Labancz István,
Bányai Júlia Gimnázium
Ladányi Mónika,
Izbégi Általános Iskola
Laszinger Erika,
Bácskai Általános iskola Tataházi Tagintézmény
Lengyel Emília,
Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskola
Létai Ilona,
Arany János Általános Iskolai,
Lovasné Kovács Katalin,
II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola
Lőrincz Mihályné Böbe,
Nyírmeggyesi Arany János Ált. Isk. és Alapfokú Művészeti Iskola
Maglódiné Sági Gabriella,
Rétság Általános Iskolába
Magyari Tibor,
Debreceni Lorantffy Zsuzsanna Általános Iskola
Majoros Márta,
Bácskai Általános iskola Tataházi Tagintézmény
Makrai Márta,
Bolyai János Általános Iskola
Mátics-Bódai Krisztina,
Váci Mihály Általános Iskola
Melisné Csontor Erika,
Martfűi József Attila Általános Iskola
Mezeyné Gasparics Viktória,
Izbégi Általános Iskola
Miltner Tímea,
Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola
Minárcsik Judit,
Nyírmeggyesi Arany János Ált. Isk. és Alapfokú Művészeti Iskola
Móczó Erika,
Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium
Mohácsi Attila,
Lázár Ervin Általános Iskola
Molnár Edit,
Lisznyai Utcai Általános Iskola
Molnár Erika,
József Attila Általános Iskola
Molnár Éva,
SZTE Kossuth Zsuzsanna Technikum és Szakképző Iskola
Molnár Miklósné Csilla,
Forrás Oktatási Központ
Nádasiné Tar Éva,
Nyíregyházi Bem József Általános Iskola Gárdonyi Géza
Nagy Henriett,
Lisznyai Utcai Általános Iskola
Nagy Orsolya,
Sárbogárdi Mészöly Géza Általános Iskolában
Nagyné Oláh Ágnes,
Zeleméry László Általános Iskola
Nagyné Oliácsek Enikő,
Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola Belvárosi Általános Iskola
Nahaj Máté,
Hosztják Albert Általános Iskola
Németh Mónika,
XVIII. kerületi Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Iskola
Neogrády Gabriella,
Gárdonyi Géza Áltlános Iskola
Nyitra Beatrix,
Oroszlányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola
Ostrowskiné Papp Éva,
Kispesti Vass Lajos Általános Iskola
Ottóné István Eszter,
Váci Szakképzési Centrum I. Géza Király Közgazdasági Technikum
Öcsödi Éva,
Bácskai Általános iskola Tataházi Tagintézmény
Paksy Melinda,
Juhász Gyula Általános Iskola
Palaticzky Anett,
NMSzC Kereskedelmi és vendéglátóipari Technikom és Szakközépiskola
Pallagi Beáta,
Makói Általános Iskola Almási Épület
Pápai Judit,
Zrínyi Miklós - Bolyai János Általános Iskola Bolyai János Tagintézmény
Pápainé Molnár Anikó,
Martfűi József Attila Általános Iskola
Papi Gézáné,
Sződliget Gárdonyi Géza Általános Iskola
Papp István,
Forrás Oktatási Központban
Papp Orsolya,
Nyíregyházi Bem József Általános Iskola Gárdonyi Géza Tagintézménye
Pappné Lőrincz Klaudia,
Váci Szakképzési Centrum I. Géza Király Közgazdasági Technikum
Pataki Angéla,
Debreceni Lorantffy Zsuzsanna Általános Iskola
Pátkay Mónikát,
Bálint Márton Általános Iskola és Középiskola
Paulikné Karcagi Éva,
XVIII. kerületi Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Iskola
Pék Diána,
Zeleméry László Általános Iskola
Pelle Margit,
Rétsági Általános Iskola
Petényi Katalin,
Lisznyai Utcai Általános Iskola
Pilter Adorján,
Karinthy Frigyes Gimnázium
Pintér Bertalan,
Nógrádsápi Fekete Istvàn Általános Iskola
Pintér Gyöngyi,
Hobol Általános Iskola
Polgárdi Péter,
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Polyák Péter,
Szeged és Térsége Eötvös József Egységes Gimnázium
Poór Edit,
Németh Pál Kollégium
Pressing Dániel,
Batsányi János Gimnázium és Kollégium
Puskás Ottó,
Újtikos-Tiszagyulaháza Általános Iskola
Rácz Krisztina,
Trefort Ágoston Két Tanitási nyelvű Technikum
Rávainé Fülöp Beatrix,
Kiskunmajsai Arany János Általános Iskola
Répás Ildikó.
Salgótarjáni általános iskola Beszterce-lakótelepi tagiskolája
Richter Csaba,
Szihalmi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Rudics Gyöngyi,
Bácskai Általános iskola Tataházi Tagintézmény
Rusznyák Éva,
Győri Ménfőcsanak Petőfi Sándor Általános Iskola
Sági Lajos,
Jászkarajenői Széchenyi István Általános Iskola
Sánta Kristóf,
Budaörsi Herman Ottó Általános iskola
Sántha Mihály Máté,
Kiskörei Vásárhelyi Pál Általános Iskola
Sasvári Sarolta,
Pellérdi Általános Iskola Gyódi telephely
Savella Szilvia,
Martfűi József Attila Általános Iskola
Schlenkné Virsinger Annamária,
Váci Juhász Gyula Általános iskola
Schuller Péterné Fülep Katalin,
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola
Simonné Kósa Zsuzsanna,
Fekete-Vörösmarty Általános Iskola és Gimnázium
Skrlyik- Hammer Gabriella,
Dunaharaszti Hunyadi János Nemzetiségi Általános Iskola
Somogyi Judit,
Fekete István- Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium
Somogyiné Bognár Anita,
Arany János általános Iskola
Sör László,
Váci SZC Király Endre Technikum és Szakképző Iskola
Suller Péterné Fülep Katalin,
Hernádnémeti Református Általános Iskola
Szabó Anna,
Martonvásári Beethoven Általános Iskola
Szabó Attiláné Alíz,
Makói Általános Iskola Almási Épület
Szabó Brigitta,
Székesfehérvári Vasvári Pál Általános Iskola
Szabó Rita,
Ráday Gedeon Általános Iskola
Szabó Viktória,
Lázár Ervin Általános Iskola
Szabóné Katona Magdolna,
Debreceni Bocskai István Általános Iskola
Szabóné Várdai Brigitta,
Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium
Szalainé Láng Marianna,
Hunyadi Mátyás Általános Iskola
Szaláncziné Szebellédi Anikó,
Debreceni Bocskai Általános Iskola
Szatmáriné Kaizinger Orsolya,
Lázár Ervin Általános Iskola
Szebeniné Jávor Mónika,
Bátonyterenyei Kossuth Lajos Általános Iskola
Szeghami Anikó Zsuzsannát,
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola
Szegő Andrea Zsuzsanna,
Bükkösdi Általános Iskola
Szentkereszti Ágnes Erzsébet,
Lázár Ervin Általános Iskola
Szeriné Hipszki Györgyi,
Paksi Vak Bottyán Gimnázium
Szilágyi Kata,
Losonci téri Ált. Iskola
Szili Zsuzsanna,
Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola
Sziráki Nikoletta,
Kispesti Vass Lajos Általános Iskola
Sziráki Nikoletta,
Kőbányai Szervátiusz Jenő Általános Iskola
Takács Eszter,
Lisznyai u. Általános Iskola
Takács István Árpád,
Kecskeméti Katona József Gimnázium
Takácsné Omaisz Judit,
Szent István Általános Iskola
Tamasi Gyopárka,
Kinizsi Pál Gimnázium
Tamásné Csordás Gabriella,
Letenyei Andrássy Gyula Általános Iskola
Tavi Edit,
Abaligeti Általános Iskola és AMI
Telek Borbála,
Babits Mihály Általános Iskola
Tímárné Takács Eszter,
Győri Ménfőcsanaki Petőfi Sándor Általános Iskola
Tiszinger-Bihari Anita,
Szigetszentmiklósi Kardos István Általános Iskola
Tolnay-Knefély Eszter,
Lisznyai Utcai Általános Iskola
Tompityné Havasi Judit,
Mohács Térségi Általános Iskola
Tordáné Zsigó Andrea,
Hunyadi Mátyás Általános Iskola
Tóth Annamária,
Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola Belvárosi Általános Iskolája
Tóth Erika,
Martfűi József Attila Általános Iskola
Tóth István,
Székesfehérvári Vasvári Pál Általános Iskola
Tóth Judit Éva,
Kiskunmajsai Arany János Általános Iskola
Tóth László,
Nyíregyházi Bem József Általános Iskola Gárdonyi Géza Tagintézménye
Tóth Tamásné Rick Katalin,
Fóti Garay János Ált. Iskola
Tóthné Juhász Tünde,
Karinthy Frigyes Gimnázium
Trigola-Majzik Krisztina,
Táncsics Mihály Tehetséggondozó Kollégium
Tulman Géza,
Zrínyi Miklós -Bolyai János Általános Iskola Bolyai János Tagintézménye
Válóczi Györgyi,
VI. Kerületi Derkovits Gyula Általános Iskola
Varga Alexa,
Juhász Gyula Ált Iskola
Varga Zsuzsanna,
Semmelweis Egyetem Pető András Gyakorló Általános Iskolája, Szakiskolája, Egységes Konduktív Pedagógiai Módszertani Intézménye és Kollégiuma
Vargané Baranyi Katalin,
FGYA Belvárosi általános iskola
Vassné Császár Csilla,
Lisznyai Utcai Általános Iskola,
Vassné Hajdú Tünde,
Martfűi József Attila Általános Iskola
Végh- Alpár Noémi,
Váci Szakképzési Centrum I. Géza Király Közgazdasági Technikum
Végh-Tajti Krisztina,
Salgótarjáni Madách Imre Gimnázium
Végváriné Dóczi Réka,
Székesfehérvári Vasvári Pál Általános Iskola
Veldi Ágnes,
Iregszemcsei Deák Ferenc Általános Iskola
Venczel József,
Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium
Vértes Margit,
Kodolányi János Gimnázium
Wiesnerné Németh Mária,
Lágymányosi Bárdos Lajos Kéttannyelvű Ált. Iskola
Wölfli Erika,
Lázár Ervin Általános iskola
Wurtz Attila,
Bácskai Általános iskola Tataházi Tagintézmény
Zárainé Nagy Márta,
Zrínyi Miklós- Bolyai János Általános Iskola Bolyai János Tagintézménye
Zellerné Pesti Ildikó,
MTÁI Széchenyi István Általános Iskola
Zomborné Jánoki Judit,
Lázár Ervin Általános Iskola
Gratulálunk mindenkinek!