A BELÜGYMINISZTÉRIUM NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET BŰNMEGELŐZÉSI PROJEKTEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA (PÁLYÁZATI KIÍRÁS KÓDJA: BM-18)

A Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (a továbbiakban: Támogató) a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégiában megjelölt célok megvalósítását szolgáló projektek kidolgozására nyílt bűnmegelőzési pályázatot hirdet.


Az NBS négy fő prioritásának figyelembe vételével a pályázatok célja olyan bűnmegelőzési projektek megvalósítása, amelyek a helyi szinten megjelenő, valós problémákat feltárva, az érintett célcsoportokat azonosítva, a szükséges állami és civil szervezeteket bevonva, az indikátorokat megfelelően meghatározva, a fenntarthatóságot szem előtt tartva reális alternatívát nyújtanak a bűnmegelőzési törekvések elérésére.

A célok elérése érdekében a Támogató kiemelten az alábbi tevékenységek megvalósítását támogatja:

1) Településbiztonság


• a települések és vonzáskörzetük együttműködését ösztönző, a helyi közbiztonság javítását, a településen működő jelzőrendszer hatékonyságát fokozó intézkedések;

• a helyi közösség biztonságérzetét jelentős mértékben hátrányosan befolyásoló tényezők jelzésének fogadása és a biztonságérzetet negatívan befolyásoló problémák megoldására alkalmas módszerek kialakítása;

• programok, képzések megvalósítása, a településen élők önvédelmi képességeinek növelése, bevonásuk a település közbiztonságát növelő intézkedések kialakításába és megvalósításába;

• a külterületeken, elnéptelenedő falvakban élők sérelmére elkövetett jogsértések visszaszorítását célzó intézkedések, programok folytatása és fenntartása, amelyek az itt élők sérelmére elkövetett jogsértések értékelő-elemzése alapján visszaszorításukra gyors, hatékony védekezési mechanizmusok kidolgozását és alkalmazását, az érintettek biztonságérzetének növelését, hálózatépítést, szakemberek képzését és továbbképzését lehetővé teszik.

2) Gyermek- és ifjúságvédelem

• a jövő nemzedékének tagjait az áldozattá és elkövetővé válásuk elkerülésére felkészítő komplex programok kialakítása és megvalósítása;

• a bűnmegelőzési szakemberek, a nevelési-oktatási intézmények és fenntartóik, valamint civil szervezetek együttműködésének fokozása, szakemberek képzése és továbbképzés;

• a hasznos szabadidő-eltöltésre alternatívát nyújtó programok működtetése;

• a generációk közötti párbeszéd és együttműködés erősítését célzó intézkedések, valamint a kortársak bevonását erősítő programok szervezése;

• a fiatalokat elérni képes korszerű informatikai megoldások fejlesztése, alkalmazása.

3) A bűncselekmények áldozatainak segítése, az áldozattá válás megelőzése

• az állampolgárok áldozattá és elkövetővé válásának elkerülésére felkészítő komplex programok, tréningek, képzések kialakítása és megvalósítása;

• a bűncselekmények áldozatává vált személyek érzelmi, pszichikai, fizikai, anyagi rehabilitációjára vonatkozó információk átadását célzó, valamint a társadalmi integrálásukat elősegítő intézkedések végrehajtása;

• a jelzőrendszer hatékonyságának növelését segítő tevékenységek megvalósítása;

• a gyermekek, fiatalok, fogyatékkal élők, valamint az időskorúak áldozattá válását megelőző programok, képzések szervezése és lebonyolítása.

4) Bűnismétlés megelőzése

• az elítéltek, javítóintézeti neveltek, pártfogoltak személyiségfejlesztését, reintegrációját, munkaerőpiaci esélyeinek növelését célzó programok működtetése;

• kreatív programok, művészetterápia és az ezekhez kapcsolódó képzések, továbbképzések szervezése a büntetés- végrehajtási és javítóintézetekben;

• az alternatív szankciók és helyreállító módszerek, valamint a jóvátételi programok alkalmazásának erősítése;

• a fogvatartottakkal és javítóintézeti neveltekkel foglalkozó szakemberek képzése, továbbképzése és érzékenyítését célzó programok megvalósítása.

Pályázat benyújtására jogosultak:
1. helyi, települési önkormányzat, illetve ennek szakterületen működő önálló költségvetési intézménye;
2. települési kisebbségi önkormányzat;
3. települési önkormányzati szövetség, társulás;
4. költségvetési szerv, amennyiben a pályázó fenntartása alá több, nem önálló költségvetésű intézmény (pl. nevelési-oktatási intézmény; rendőrkapitányság) tartozik, úgy a fenntartó, mint főpályázó szakmai megvalósítónként egy-egy pályázatot nyújthat be;
5. egyesület, alapítvány, közalapítvány, non-profit gazdasági társaság;
6. bevett egyház

Pályázat benyújtása:

Egy pályázó csak egy pályázatot nyújthat be kivéve, ha a pályázó fenntartása alá több, nem önálló költségvetésű intézmény (pl. nevelési-oktatási intézmény, rendőrkapitányság) tartozik, ebben az esetben a főpályázó, mint fenntartó, szakmai megvalósítónként egy-egy pályázatot nyújthat be.

A pályázatot kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani a Belügyminisztérium által működtetett Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszer a (továbbiakban: EPER) szoftveren keresztül (https://bm.eper.hu/eper/paly/palybelep.aspx).

A pályázatok beadási határideje 2018. május 18. (péntek) déli 12:00 óra

Határidőben benyújtottnak minősül az a pályázat, amely az EPER-ben a beadási határidőn belül véglegesítésre került.
 
A pályázat benyújtását megelőzően minden, regisztrációval még nem rendelkező pályázónak regisztrálnia kell magát az EPER-ben.
 
A pályázati díj mértéke pályázatonként 20 000 Ft, azaz húszezer forint.

A pályázat forrása és a pályázaton igényelhető támogatás minimális - maximális mértéke:

A pályázat keretösszegének teljes forrása Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény 1. melléklet, XIV. Belügyminisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 19. A Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégia feladatrendszerének támogatása előirányzatból (ÁHT azonosító: 342695).

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

A rendelkezésre álló keretösszeg: 130.000.000 Ft, azaz egyszáz-harmincmillió forint. A négy komponens közötti forrásarány meghatározása a beérkezett pályázatok mennyisége és minősége alapján történik.

Egy pályázatra fordítható támogatás összege: minimum bruttó 8 millió forint – maximum bruttó 20 millió forint.

A pályázati támogatás 100%-os intenzitású, azaz a projekthez saját forrást nem kell biztosítani.

A pályázati kiírás és útmutató az elektronikus pályázati adatlappal együtt képezi a pályázati dokumentációt, ezek együtt tartalmazzák a pályázáshoz szükséges összes feltételt.

A pályázat kezelője:

BELÜGYMINISZTÉRIUM
Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács Titkársága (Főosztály)

1078 Budapest, István u. 23-25.
palyazat@bm.gov.hu

Pályázati beadási határidő

Pályázat