Szeretetfalu a bűnmegelőzésért!

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács 2021. évi harmadik, rendhagyó ülésének adott otthont ÁGOTA Falva. Kothencz János, az Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Alapítvány (ÁGOTA Alapítvány) alapítója, a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatójának főigazgatója 2021. szeptember 8-án fogadta a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács tagjait, majd részletesen bemutatta a vendégeknek az ifjúsági, szabadidős, kulturális, képzési és lelkiségi központ építési munkálatait.

 

Címkék

Együttműködik a jövőben a NÚSZ Zrt. és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (NBT) a bűncselekmények megelőzése és visszaszorítása, az áldozattá válás megelőzése és az áldozatok segítése érdekében fog össze, kiemelten a közlekedéssel összefüggő események tekintetében. Az erről szóló együttműködési megállapodást Bartal Tamás, a NÚSZ Zrt. vezérigazgatója és Dr. Hatala József ny. r. altábornagy, az NBT elnöke írta alá 2021 július 28-án.

 

 

 

Címkék

Negyedszerre avattak győztest a Nagy Diák Bűnmegelőzés Teszten

A 14-18 évesek korcsoportjában Gábriel Bálint, míg az idősebb 19-22 évesek csoportjában Török Bertram került ki győztesen a negyedik alkalommal megrendezett országos bűnmegelőzési teszt döntőjéből.

A díjakat Gratzer-Sövényházy Edit rendőr ezredes, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács főosztályvezetője Kecskés István DUE elnökkel és dr. Szayly Józseffel, a DUE alelnökével adta át közösen. A döntőben résztvevő minden játékos ajándékcsomaggal távozott.

Címkék

Mutasd magad! - Pályázat a Bűnmegelőzés napja alkalmából

A bezártság után, az örömöt szerettük volna szimbolizálni és előcsalogatni ezzel a táncos kihívással, mely kapcsán táncoltatok, videóztatok, a videókat feltöltöttétek, vidámak voltatok!

Ajándékcsomagot nyert:

ilonaschneider375

greta_es_aron,     Gréta és Áron

.zalaber.zumba._🥰Zalabér Zumba🥰

flashdancehungary

Címkék

Együtt a biztonságosabb Magyarországért – Összefog az NBT és a Volánbusz

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (NBT) és a Volánbusz a biztonság növelése érdekben a jövőben együttműködik a bűnmegelőzés számos területén. Az erről szóló megállapodást 2021. április 15-én írták alá az NBT és a közlekedési vállalat vezetői.

Címkék